Szerda a pihenésre volt szánva illetve a készülődésre. Lili (drága buddym) kedd este hívott, de odáig jutottam vele, hogy már fel sem vettem a telefont. Búcsúbuli kellős közepén, valahogyan nem akartam vele beszélni. A kezdeti „lelkesedése”, mint buddy 1 hónap után eléggé lelankadt, volt, hogy hívtam és kb 1,5 nap múlva hívott vissza, hívtuk egy csomó helyre, ahová cseszett eljönni, illetve volt, hogy ő hívott minket bulizni, ahol ő végül meg sem jelent, illetve akartam tőle segítséget kérni, hogy vigyen el a DVD piacra, de nagy meglepetésre nem ért rá. Hát eléggé nagy problémában lettem volna, ha tényleg szarba kerülök kint, és csak rá számíthattam volna. Erről jut eszembe egyik este Dashat kikérdeztük, hogyan folyt a buddyk kiválasztása. Ettől a történetről még mindig elkap a röhögőgörcs. Történet a következő: Volt valami gyűlésük ahol felmutatták a képemet, illetve bemutatkozó írásomat, hogy ez a „szerencsétlen” Magyarországról jön, akar-e lenni valaki a buddyja? Lili állítólag jelentkezett és Dashaval külön volt egy interjúja, amin végül Dasha eldöntötte, hogy megfelelő a pozícióra.(erre ez lett az eredménye). Dasha ugyebár a gyakornokokért felelős személyek vezetője volt. Mehemt esetében konkrétan senki nem vállalta el a pozíciót, ezért Dashának kellett. Andika estén, Andrew valami rossz fát tett a tűzre, Dasha meg közölte vele, hogy „ezért el kell vállalnod Andika buddy szerepét”, srác kért 30 perc gondolkodást és végül elvállalta. Azt a srácot sem láttuk sokat, én többet tudtam róla, mint Andika, mert ugye, Vika Andrew barátnője volt. Andika mindig azzal fakadt ki, hogy neki van az egyedüli buddyja akinek van fütyije J
Ertu-nál is durva volt a story, amikor megérkezett nem volt buddyja. A kultúra fesztiválon, ahol Mehmettel felléptek 3 törökül tanuló csajjal az egyiknek annyira megtetszett Ertu, hogy következő héten bement az @ irodába, hogy ő most @-es akar lenni, mert elvállalná Ertu buddyjának szerepét. Az mondjuk nagyon érdekes volt, hogy míg nálunk csak olyan embereket vesznek fel @-be akik valamilyen gazdasági szakmát tanulnak, náluk boldog/boldogtalan jelentkezhetett (nyelvész, matematikus stb.)
Nu, visszakanyarodva az utolsó naphoz, nagyon depressziósan telt, be kell, hogy valljam, bazira nem akartunk hazajönni. Reggel mikor felkeltem és átnéztem a szobámon, ami egy komplett csatatérhez hasonlított, arra gondoltam, hogy erre 1 hét nem lenne elég, hogy rendet rakjak, nem ám 1 nap. Még jobban elcsüggedtem, mikor rájöttem, hogy mindent nekem kell bepakolnom, annyi cuccom volt, hogy még a csomagoló művész anyám is csak verejtékkel tudott megküzdeni a feladattal, ehhez én halandó ember mit remélhettem??? Első nekifutásom nem járt sikerrel, szerencsére a sors összehozott egy másik csomagolóművésszel Ertu személyében, aki úgy becsomagolt, mindent, hogy még helyem is maradt, bár végül 2 törölközőt, illetve gyógyszereket otthagytam. Dasha hozott nekünk mérleget nagy megkönnyebbülésemre 23 kg volt a csomagom. Örültem, mint a kutya a farkának, mert 24-el jöttem ki és nem volt semmi probléma a reptereken. A csomagomon kívül volt még 1 szatyrom fullon megpakolva, laptoptáskám illetve a hátizsákom.
Az @-es bizottsággal megbeszéltük, hogy 21.00 körül átjönnek a konyhánkba. Meg is jelentek. Mondjuk, pont a vacsoránk közepén törtek ránk vagy 10en, hoztak egy tortát, és egy erősen kötelező és hivatalos keretek között, átadták az elismerő oklevelünket, hogy túléltük ezt a 3 hónapot. Mondjuk az oklevélre én itthon írtam rá a dátumot, mert még arra sem erőltették meg magukat, utána 10 perc jópofi után húztak a búsba. Mi csak megráztuk a fejünket és ettünk tovább. Mondjuk nem is várhattunk nagy csimadrattát, mivel velük nem voltunk valami jó viszonyba, nem sokat találkoztunk velük. Tudták, hogy mi nem fogunk járni a People’s vagy Travellers Cafe-ba velük ahol egy korsó sör ára 700 Ft és ahol Ertu evett egy hamburgert 2500 Ft-ért.
Végül összeültünk és összeszedtünk egy Novosibirsk Hits cd válogatást azokkal a zenékkel amik kapcsolódnak valamihez, vagy nagyon rá voltunk hangolódva az elmúlt 3 hónapban, illetve összeszedtük az elmúlt 3 hónap legnagyobb beszólásait is. Úgy alakult, hogy éjfélre végeztünk mindennel, 10 perc gondolkodás után eldöntöttük, hogy nem fekszünk már le aludni, a taxi 4-kor jött értünk. Így inkább az mellett döntöttünk, hogy elmentünk az éjjel-nappaliba és vettünk még egy búcsú sört és valami kaját. Az este folyamán az összes olyan cuccomat ami nem kellett, vagy nem akartam vissza hozni, pl.: borotvahab, fogkrém, némi kaja stb, azt elosztogattam Vikának illetve Ertunak. Meglepetésünkre Hámid ( a kínai szomszéd szobatársam) is csatlakozott hozzánk, így nem volt nehéz átbeszélgetni az éjszakát.
Végül elérkezett az idő és távozni kellett a koleszból és kezdetét vette az utolsó nagy kaland:
a visszautazás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése