Az Ob (Oб) Oroszország leghosszabb, Ázsia második leghosszabb folyója, hossza 3650 km. Ez mind nagyon, szép és érdekes, de az én agyamba nem ezek miatt az adatok miatt lesz emlékezetes, hanem mert itt volt a céges rendezvényünk, ahol pár extrém sportot is kipróbálhattam.
A teljes story bemutatásához néhány ízléstelen dolgot is meg kell említenem J
Megelőző este, Sztász meghívott minket a lakására, hogy sörözzünk egyet játszunk valami kártya- vagy társasjátékot. Mivel időre voltunk meghívva és persze eléggé időszűkében voltunk, a sör megvétele után Omerrel kitaláltuk, hogy bolt melletti kioszkban eszünk egy saurmát, én már ettem előtte ott 2x, tehát nyugodtan ajánlottam Omernek is. (A saurmát úgy kell elképzelni, mint a csavart gyrost csak ezt még át is sütik előtte). A többiek elmentek egy argentin együttes blues koncertjére potom 4 eFt-ért, én megyoutubeoltam az együttest és hamar arra jutottam, hogy ezt inkább kihagyom. Viszont Sztániszláv házibulija után ahol „nagyon izgalmas” uno-t játszottunk átmentünk erre a helyre ahová a koncert után már ingyen be lehetet menni. Viszonylag hamar hajnali 1kor otthon is voltunk, mert a busz 10kor indult.
Reggel Omer és én hascsikarásra ébredtünk és egymásnak adtuk a kilincset a rötyin. A kezdeti roham után gyorsan összepakoltunk és útnak is eredtünk. A cég bérelt 2 buszt ami elvitt minket egy gyerek kempingbe ami az Ob folyó partján terült el, és bő 2 óra zötykölödés várt ránk, mint kiderült célállomásunk a Tajga szélének is tekinthető. A buszút jól indult, beszélgettünk és úgy tűnt, hogy a reggeli problémát és túléltem. Sajnos/szerencsére Omer „haldoklott” izzadt, rosszul volt stb. Indulás után 20 perccel szólt, hogy álljunk meg egy Wc lehetőségnél. Egy benzinkút és kávézó helyiségnél álltunk meg. Őt ilyen gyorsan még nem láttam futni… Bennem is motoszkált valami, gondoltam felállok a székből és levegőzök egyet, erre a reggelinél rosszabb görcs támadt rám, én is fénysebességre kapcsoltam. Sztász egy kinti rötyi helyiség előtt várakozott, fogta Omer kabátját. Én mikor benyitottam egy számomra váratlan (jobban átgondolva várható) kép fogadott…A semmi, azaz nem a semmi csak egy lyuk a földben. Nem hogy rendes rötyi nem volt, de még kapaszkodó és papír sem. Az idilli képet az is rontotta, hogy a -20fokban az egész rötyi egy jégveremhez hasonlított, jégcsapok, deres fa, mindez bent, nem kint, jah és életemben először használtam ilyen „lyukat”, de a szükség nagy úr, megmenekültem…
Az út hátralévő része eléggé szenvedőssé vált, zötykölödtünk végig a semmiben, csak hó és néhány fa amíg a szem ellát, az út végén még bent kanyarogtunk az erdőben. Szerencsére megérkeztünk a katasztrófa előtti 24.órában, gyorsan leváltam a többiektől és kerestem egy rendes, civilizált rötyit. Amikor arra ráültem, na, az volt számomra az igazi Mastercard érzés…
Miután rendeztem soraimat, megkerestem a többieket és átmentünk ebédelni. A étkező igazi, hamisítatlan, socreál helyiség volt. Látszott, hogy gyerekekre vannak specializálva, mert nem volt kés az asztalon és nem is tudtak adni. A kaja alacsony minőségű orosz ételekből állt. Borscs leves és valami fasírozott, grecskával illetve tea. Kaja után a kollégák megterítettek a kinti asztalokon, chipsek, üdítők, borok, sörök, vodkák. A táborban eléggé sok program volt, és szerencsére nem azokra a szánalmas csapatépítősdikre kell gondolni, mikor a lábainkat összekötve a pont legutáltabb munkatársunkkal rohanunk egy kanálon lévő tojással. Nem itt a legtöbb program a téli sportottal volt összefüggésben. Lehetett korcsolyát bérelni, „gumiabroncsot”, amivel egy pályán lehetett lecsúszni. Illetve az egyik kedvencem a motoros szán után kötött banán volt, ezt volt szerencsém 2x is kipróbálni. A korcsolyán kívül mindent kipróbáltam, igazából ez az egyik olyan dolog, ami soha nem is vonzott…Hamarosan megint ettünk most egy üzbég nemzeti ételt amit plov-nak hívnak. Ez lényegében rizseshús, amit bárányból készítenek. És ekkor kezdődött csak igazán a móka, megjelentek a motoros szánok pontosan 2. Az egyiknél a vezető mögé lehetett ülni a másik pedig szabad volt, arra bármelyik 2 ember ráülhetett. Persze 2 másodperc alatt kígyózó sorok alakultak ki. Ekkora szerencsére a főnököm, Dimában már elég alkohol volt, hogy megmutassa ő a kemény srác és a dzsipjével ráment a folyóra és a befagyott tavon rodeózott egyet. A lengyel és brazil srác kapott az alkalmon és elkérte tőle a kocsiját. A főnökünk pedig odaadta nekik, tehát a kolumbiai sráccal kibővülve elvittük a főnökünk dzsipjét és állatkodtunk eggyet a befagyott tavon. Mi a Santiagoval hátul ültünk, mondjuk én nem is vezettem volna, mert nincsen nagy vezetési tapasztalatom, de figyelembe véve, hogy a lengyel és brazil srác is ittas volt…Drifteltünk össze-vissza, video is készült róla, na ez egy jó móka volt.
Visszatérve beálltam az addigra lecsökkent sorba és kisidő múlva alkalmam nyílt motoros szánt vezetni. Az cd részlegünk vezetőjével ültem a gépen, megbeszéltük, hogy félúton majd cserélünk, na ez is egy emlékezetes élmény lett, repeszteni egy ilyen szánon Szibéria közepén. Visszatérve még sörözgettünk illetve a tűz mellett beszélgettünk.
Figyelembe vettem reggeli állapotomat, ami napközben szerencsére teljesen elmúlt, elég óvatosan ettem/ittam. Azért páraknak így is sikerült elég rendesen elázniuk, legfőbbképpen a brazil srácnak. Összehaverkodott azzal a szakáccsal aki a plov-ot készítette és elég brutálisan leitatták, megjegyzendő, hogy a szakácsnak az egész felső fogkirakata aranyból volt J
Vacsoránál az volt a téma, hogy ki megy vissza a városba, illetve ki marad a táborban. Kaja után lehetet volna még szaunázni amihez vittem cuccot is illetve volt valami disco is, viszont a cég csak Szombat estére rendelt 2 buszt vissza a városba. Másnap reggel be kellett volna kéretőzni valakihez aki kocsival volt, ez eléggé bizonytalannak tűnt, így, úgy határoztunk, hogy este visszamentünk, de a cég 90%-a visszajött még aznap este. A visszaút eléggé unalmas volt, 2 és fél óra zötykölödés, az unalmat csak az törte meg, hogy a brazil srác néha magához tért, csinált egy kis műsort majd visszaesett a kóma állapotába.
A nap érdekessége még az volt, hogy megismerkedtünk a cseh lánnyal (Lucie) is aki 1hete érkezett és fordít a cégnek játékokat. Kedves lány, brazil pasija van akivel Amerikában ismerkedett meg mikor csereprogramban vettek részt, volt Budapesten is és ellentétben a 4 „kollégámmal” ő legalább érdeklődő, jobban el tudok vele beszélgetni, bár az egyedül ami kicsit zavar, hogy kissé "repedt fazék" hangja van, de nem akarok rosszmájúnak tűnni, aranyos lány.
