Epilógus

Hát eléggé nehéz összegeznem azt a leírhatatlan mennyiségű kalandot, bulit, piálást, viccelődést, kolesz konyhai dumálgatást, vodkázást. sörözést, amit ebben a pár oldalban próbáltam leírni. Persze vannak sztorik amiket inkább nem írtam le, hogy pár évig nem fogom elfelejteni az biztos. Főleg, hogy összeállítottuk ezt a Novosibirsk CD-t aminek hallgatása közben azért csak előjönnek az emlékek.

Álmodni nem mertem volna, hogy ez a 3 hónapos AIESEC gyakorlat így fog elsülni. Egyáltalán nem bánom, hogy otthagytam a Tesco-t és belecsaptam az ismeretlenbe. Valószínűleg „Beer God” ügyelt rám/ránk, hogy így sült el az egész és ilyen emberek jöttek össze. Eléggé csúnyán is elsülhetett volna, szar 3 hónap, lepukkant, hideg kolesz, gyökér gyakornoktársak, szar meló és a végén úgy jövök vissza, hogy még munkám sincsen. Szerencsére nem így lett.

„Thanks Beer God” - Ertu

Ahhoz képest, hogy úgy terveztem, hogy csak az oroszra fogok koncentrálni és könyvmolyt fogok játszani 3 hónapig, hát nem így sült el. Tanultam majdnem minden nap 1 órát, csak volt, hogy olyan másnapos voltam, hogy örültem, hogy az ágyból ki tudtam kelni J

A 3 hónap utórezgései érdekesen alakulnak, Mehemetet teljesen megfertőztem Magyarországgal. Jelentkezett is egy magyar MT-re, ha összejön neki akkor 1 évre jön Mo-ra. Ertu is tervezi, hogy meglátogat, Carmem (Cartmen) is benyögte facebookon, hogy évvégén tervezi, hogy jön Mo-ra DT-re. Én személy szerint tervezem, hogy Esztivel meglátogatjuk a törököket a nyáron, majd meglátjuk mi lesz belőle. Eszti tervezi, hogy megy @ gyakorlatra, persze az egyik „álom” munkáját hol találta? Na hol? Hát persze, hogy Novoszibirszkben J Hát eléggé vicces lenne, ha az jönne neki össze.

Szerencsére minden jól sült el és életem legjobb 3 hónapját zártam.

Ahogyan az egyik kaland befejeződött, kezdődik egy másik, mert a cég magyarországi képviselője, hivatalosan Business Development Managere vagyok, és home office-ból dolgozok, de ez egy másik történet és talán egy másik blog :-)

2011-04-14 A visszautazás

Az elején még szeretném leszögezni, hogy már úgy vágtam neki a visszaútnak, hogy előző nap 11-kor keltem, tehát a kaland indulásakor már nem aludtam 17 órája.

Hát utólag visszagondolva, már az elején nem ment egyszerűen a dolog.

A taxi ami kijött értünk, túl kicsi volt a csomagjainknak illetve négyünknek (Ertu és Andika úgy döntött, hogy kikísérnek minket a repülőtérre), ezért a sofőr maga helyett hívott egy másik taxit. Egy kombi jött értünk, ott az volt a pozitív, hogy a srác Marilyn Manson-t hallgatott a kocsiba, többiek hátul szunyáltak, én hála az energia italnak amit ittam nem voltam álmos, a taxiút egy bő 40 percet tett ki, úgy, hogy hajnali 4.00kor hát, hogy is mondjam nem volt nagy forgalom…

Szerencsésen, időre odaértünk kicsit várakoztunk Mehmet becsekkolt, minden OK volt, az ő gépe 6.20-kor az enyém 6.50kor indult. Megérkezésünkkor jöttem rá, hogy nem fóliáztam be a csomagomat, szerencsére a reptéren 1400 Ft-ért megcsinálták. Rendben ez is letudva. Beállok a sorba, felteszem a csomagom 23,4 kg erre a nő közli, hogy fizetnem kell a túlsúlyért, azt nem tudja, hogy mennyit, menjek az oldalsó ablakhoz. Ott a nő közli velem, hogy kb 3600 rubelt fizessek a 3 kg többletért, gyorsan kidobta a komputerem, hogy ez kb 25 eFt, na majdnem elküldtem őket melegebb éghajlatra, na akkor vissza a többiekhez. Gyerekek szar van a palacsintában ki kell műtenem 3 kg-t a csomagomból. Na kezdjük az 1400 Ft-os csomagolásom élt 10 percet, végül a kedvelt sportcipőmet kellett kivennem (R.I.P – Nike Shoxs) illetve 2 pulóveremet is, vissza csomagoltam a többit és 20,4 kg-val, állig beöltözve (vastag bakancs, legvastagabb pulóver, bélelt farmer, téli kabát) mindezt +8 fokban, becsekkoltam.

Persze a gép késett, ott álltunk az ajtó előtt vagy fél órát, mire a busz megjött ami elvitt minket a repülőhöz. A gépen tudtam aludni kb 1-1,5 órát, de eléggé gyakran kerültünk légörvénybe, végül késve, de megérkeztünk Moszkvába, ahol rájöttem, hogy sietni kellene, mert a budapesti gépet el kellene érni. Szerencsére a nagy sporttáskámat nem kellett cipelnem, azt mondták majd Bp-n megkapom – egy gonddal kevesebb. Kiderült, hogy volt kb 40 percem, hogy elérjem a gépet, persze ott derült ki, hogy 2 terminállal arrébb indul a gépem, na akkor megpakolva elkezdtem rohanni. Terminálomhoz érve vettem észre, hogy a gépem nincsen kiírva (volt kb 20-25 perc indulásig). Megkérdeztem egy ott dolgozót, az elirányított a másik kapuhoz, ott közölték, hogy annál a kapunál kell becsekkolnom ahonnan a dolgozó elirányított. Nu mikor nyújtattam a jegyemet a 2 becsekkoló hölgynek, eléggé furcsán összenéztek és oroszul elkezdték tanakodni, hogy elméletileg a beszállás már befejeződött, de szerencsémre rábólintottak és beengedtek. Persze a biztonsági csekkolásnál kígyózó sor volt, erre hallom, hogy a hangosba bemondják  a nevemet, Novák Tamást várják a Bp-re tartó repülőre és ugyan jelenjek már meg. Szerencsére a sorban előre tudtam menni, felöltöztem és rohantam, mint az állat. A duty free boltrésznél ahol vásárolni akartam még pár szuvenírt kb 3 másodperc alatt rohantam át. A kapunál már várt egy krapek, hogy én vagyok azaz ember akire az egész gép vár, és mi a retket csináltam eddig, azért el kellett magyaráznom neki, hogy nem én tehetek róla, hogy az a tetves gép késett…

Na mindegy, végül elértem a gépet, persze le kellett vennem a pulóveremet, mert a tökömről is izzadság folyt, csak, hogy teljes legyen a kép zöld pólót viseltem amin nagyon jól látható, izzadság folt díszített. Ennek a mutatványomnak az lett a következménye, hogy jól megfáztam. Büszkén mondhatom el, hogy NEM Szibériában fáztam meg, hanem a repülőn – ezt sem sokan mondhatják el J

A repülő út annyira rossz volt, légörvénnyel teli, hogy, volt, hogy a stuardessek felfüggesztették a kaja kiszolgálását egy időre. Végül megérkeztem elbandukoltam a poggyászomért ahol várt az utolsó „meglepetés” a csomagom, bazira nem érkezett meg. Elmentem lejelenteni, mire a nő közölte, hogy mivel a gépem késett Novosibirskből, ezért nem volt idejük a csomagomat átpakolni, de nem kell aggódnom, mert holnap elviszik a kért címre. Gondolható, mennyire volt jó kedvem ilyen út után illetve több, mint 24 órás nem alvás után, de végül megérkeztem. Nagyon jól esett, hogy a reptéren vártak szüleim, Eszti, Veti, Sotu-son, Márkó. Kihozták a diplomaosztómra kapott zászlót, illetve kaptam egy welcome pálinkát is. Nagyon jól esett, hogy kijöttek  elém (bár bevallom számítottam is rá). Sajnos ilyen megérkezés után nem volt felhőtlen a kedvem. Az még mókás volt, hogy mint kiderült egy gépen utaztam, vagy egy gépen utazott velem az orosz jégkorcsolya szupersztár illetve valamilyen karate csapat, mindenki egyen melegítőben. Állítólag mikor kijöttek és meglátták, hogy egy csoport valami ciril betűs feliratos zászlóval ott várakozik, nagyon megőrültek integettek, mosolyogtak Esztiéknek J

Anyáék nagyon készültek, az albérletbe mentünk, ahol hideg sör és hidegtál fogadott mindenkit, végre tudtam egy jót kajálni, a többiekkel elmentünk a „Gödörbe”, hogy a tradíciónknak eleget tegyünk, beszélgettünk egy kicsit majd bő 30 óra nem alvás után Pécs felé vettük az irányt.

Szerencsére a csomagom is megérkezett épségben, semmi nem hiányzott vagy törött benne össze.

Mondhatni méltó befejezés a 3 hónapos kalandtúrámnak J

2011-04-13 Az utolsó nap

Szerda a pihenésre volt szánva illetve a készülődésre. Lili (drága buddym) kedd este hívott, de odáig jutottam vele, hogy már fel sem vettem a telefont. Búcsúbuli kellős közepén, valahogyan nem akartam vele beszélni. A kezdeti „lelkesedése”, mint buddy 1 hónap után eléggé lelankadt, volt, hogy hívtam és kb 1,5 nap múlva hívott vissza, hívtuk egy csomó helyre, ahová cseszett eljönni, illetve volt, hogy ő hívott minket bulizni, ahol ő végül meg sem jelent, illetve akartam tőle segítséget kérni, hogy vigyen el a DVD piacra, de nagy meglepetésre nem ért rá. Hát eléggé nagy problémában lettem volna, ha tényleg szarba kerülök kint, és csak rá számíthattam volna. Erről jut eszembe egyik este Dashat kikérdeztük, hogyan folyt a buddyk kiválasztása. Ettől a történetről még mindig elkap a röhögőgörcs. Történet a következő: Volt valami gyűlésük ahol felmutatták  a képemet, illetve bemutatkozó írásomat, hogy ez a „szerencsétlen” Magyarországról jön, akar-e lenni valaki a buddyja? Lili állítólag jelentkezett és Dashaval külön volt egy interjúja, amin végül Dasha eldöntötte, hogy megfelelő a pozícióra.(erre ez lett az eredménye). Dasha ugyebár a gyakornokokért felelős személyek vezetője volt. Mehemt esetében konkrétan senki nem vállalta el a pozíciót, ezért Dashának kellett. Andika estén, Andrew valami rossz fát tett a tűzre, Dasha meg közölte vele, hogy „ezért el kell vállalnod Andika buddy szerepét”, srác kért 30 perc gondolkodást és végül elvállalta. Azt a srácot sem láttuk sokat, én többet tudtam róla, mint Andika, mert ugye, Vika Andrew barátnője volt. Andika mindig azzal fakadt ki, hogy neki van az egyedüli buddyja akinek van fütyije J

Ertu-nál is durva volt a story, amikor megérkezett nem volt buddyja. A kultúra fesztiválon, ahol Mehmettel felléptek 3 törökül tanuló csajjal az egyiknek annyira megtetszett Ertu, hogy következő héten bement az @ irodába, hogy ő most @-es akar lenni, mert elvállalná Ertu buddyjának szerepét. Az mondjuk nagyon érdekes volt, hogy míg nálunk csak olyan embereket vesznek fel @-be akik valamilyen gazdasági szakmát tanulnak, náluk boldog/boldogtalan jelentkezhetett (nyelvész, matematikus stb.)

Nu, visszakanyarodva az utolsó naphoz, nagyon depressziósan telt, be kell, hogy valljam, bazira nem akartunk hazajönni. Reggel mikor felkeltem és átnéztem a szobámon, ami egy komplett csatatérhez hasonlított, arra gondoltam, hogy erre 1 hét nem lenne elég, hogy rendet rakjak, nem ám 1 nap. Még jobban elcsüggedtem, mikor rájöttem, hogy mindent nekem kell bepakolnom, annyi cuccom volt, hogy még a csomagoló művész anyám is csak verejtékkel tudott megküzdeni a feladattal, ehhez én halandó ember mit remélhettem??? Első nekifutásom nem járt sikerrel, szerencsére a sors összehozott egy másik csomagolóművésszel Ertu személyében, aki úgy becsomagolt, mindent, hogy még helyem is maradt, bár végül 2 törölközőt, illetve gyógyszereket otthagytam. Dasha hozott nekünk mérleget nagy megkönnyebbülésemre 23 kg volt a csomagom. Örültem, mint a kutya a farkának, mert 24-el jöttem ki és nem volt semmi probléma a reptereken. A csomagomon kívül volt még 1 szatyrom fullon megpakolva,  laptoptáskám illetve a hátizsákom.

Az @-es bizottsággal megbeszéltük, hogy 21.00 körül átjönnek a konyhánkba. Meg is jelentek. Mondjuk, pont a vacsoránk közepén törtek ránk vagy 10en, hoztak egy tortát, és egy erősen kötelező és hivatalos keretek között, átadták az elismerő oklevelünket, hogy túléltük ezt a 3 hónapot. Mondjuk az oklevélre én itthon írtam rá a dátumot, mert még arra sem erőltették meg magukat, utána 10 perc jópofi után húztak a búsba. Mi csak megráztuk a fejünket és ettünk tovább. Mondjuk nem is várhattunk nagy csimadrattát, mivel velük nem voltunk valami jó viszonyba, nem sokat találkoztunk velük. Tudták, hogy mi nem fogunk járni a People’s vagy Travellers Cafe-ba velük ahol egy korsó sör ára 700 Ft és ahol Ertu evett egy hamburgert 2500 Ft-ért.

Végül összeültünk és összeszedtünk egy Novosibirsk Hits cd válogatást azokkal a zenékkel amik kapcsolódnak valamihez, vagy nagyon rá voltunk hangolódva az elmúlt 3 hónapban, illetve összeszedtük az elmúlt 3 hónap legnagyobb beszólásait is. Úgy alakult, hogy éjfélre végeztünk mindennel, 10 perc gondolkodás után eldöntöttük, hogy nem fekszünk már le aludni, a taxi 4-kor jött értünk. Így inkább az mellett döntöttünk, hogy elmentünk az éjjel-nappaliba és vettünk még egy búcsú sört és valami kaját. Az este folyamán az összes olyan cuccomat ami nem kellett, vagy nem akartam vissza hozni, pl.: borotvahab, fogkrém, némi kaja stb, azt elosztogattam Vikának illetve Ertunak. Meglepetésünkre Hámid ( a kínai szomszéd szobatársam) is csatlakozott hozzánk, így nem volt nehéz átbeszélgetni az éjszakát.

Végül elérkezett az idő és távozni kellett a koleszból és kezdetét vette az utolsó nagy kaland:

 a visszautazás.

2011-04-10 Az utolsó hétvége :-(

Atya gatya, az elmúlt 3 hónapnak megfelelően zártuk utolsó hétvégénket.

Kezdjük is a péntekkel:-)

Búcsú szauna, na ebben azért volt egy kis szálka szemünkben. Az eseményt meghirdettük vkontakte-n több mint 1 héttel előbb. Meghívtunk vagy 20 embert. Dasha lefoglalt egy nagyobb szaunát 15 főre. Persze mindenki „lehet, hogy jövök” vagy hasonlót jelzett vissza, aminek az lett a vége, hogy basztak eljönni. Mindenki lemondta az utolsó pillanatban és ez volt a dühítő. Dasha végül tudott hívni pár embert, így 10-11en voltunk. Túltéve magunkat a fizetés utáni sokkon, végül jó volt. Persze a legutolsó újításunk az volt Ertu ötletére, hogy igyunk a víz alatt!!! Na ez érdekes élmény üveges sört víz alatt inni próbáljátok majd ki :-)

Itt szeretném szerintem az utolsó új személyt is bevonni történetembe, aki nem más mint a német srác Aynar (vagy ahogyan mindenki hívta Ján). Róla annyit kell röviden tudni, hogy ugyanolyan magas volt, mint én, csak ő rohadt gazdag. Nagyon furcsa srác volt (pozitív értelemben) tanult bűvészkedni, szerepelt színházban, valamilyen kis párt tagja is (valamilyen hippi párt nem tom pontosan). Ő egy elég spéci DT (Veti -féle munkára érkezett) munkát végzett. Üzleti tanulmányokat kellett/kellett volna átnéznie és, mint specialista segíteni a diákokat illetve konzultálni velük. Nos ez jól hangzik, csak amikor megérkeztek (egy lengyel csajjal) akkor szembesültek azzal, hogy a kedves orosz diákok NEM beszélnek angolul olyan szinten, hogy megértsék Jánt vagy, hogy komolyabb vitákat folytassanak vele (ezen még mindig mosolygok) így konkrétan nem volt munkájuk. Jant felkérték, hogy menjen el egy hétre angolt tanítani egy táborba. Ahol elmondása szerint ő jobban beszélt angolul, mint a tanárok, illetve volt, hogy német csoporthoz ment be, tanítani/beszélgetni. Lényegében csinált mindent, hogy ne unatkozzon. Közben már a 3. családnál volt, mert rajta kívül álló okok miatt el kellett mennie. Persze gondolhatjátok, hogy a végén hol lyukadt ki...IGEN az én kanapémon. Jasper után lett egy második lakótársam is:-) De erről később.

Nos Jánt azért eléggé megtalálták Szibériában is. Konkrétan egyik 7végén egy olyan drum and bass party volt ahol a belépő kb 10.000 Ft volt. És hogy ez mit tartalmazott????

3 nap non-stop buli megállás nélkül egy privát házban, korlátlan fogyasztás étel-ital illetve ahogy elmondta annyira nehéz volt különböző drogokhoz jutni, mint kérni egy korsó sört. Végül azt hiszem csak egy napig maradt ott :) A srácról tudni kell, hogy nem iszik alkoholt és már leállt a különböző szerekkel...

Nu ezek után szólt, hogy van meghívásunk egy újabb drum and bass buliba, ami egy elhagyatott gyárban lesz a város szélén. Naná, hogy benne voltunk :-)

A baráti társaság összeállt a szombati bevetésre alapoztunk a konyhában (zero-point), Zsenját, Nikolajt (Zsenjá barátja) illetve Ján barátait is. Így 3 autóval nekivágtunk az éjszakának. A belépő nem volt vészes 2000 Ft. Egy kivilágítatlan gyár belső udvarán kovályogtunk, végül egy pince helyiségbe kellett lemennünk. Kicsit korán érkeztünk, de később a zene illetve a társaság is kezdett alakulni, lényegében mikor egy kicsit kezdtem fáradni, beütött a baj.

Andika a rá jellemző feltűnésével (értsd a semmiből egyszer csak megjelenik melletted) megjelent, hogy menjek ki, mert Zsenjá vérzik. Nos Zsenjá barátunknak csupa vér volt az arca. Történet a következő Ján folyamatosan hívta inni, igen ám, de Ján nem iszik alkoholt, így míg ő ásványvizet vagy gyümölcslét ívott addig Zsenjá vodkát vagy sört tolt, ennek köszönhetően Zsenjá úgy berúgott, hogy elesett és lefejelte a DJ előtti színpadot. Eközben Mehmet becsajozott, a csaj társaság elkezdte itatni vörösborral (megjegyezném, hogy mi a jól bevált recepttel alapoztunk sör+vodka) ez olyan szépen bekavarta Mehmetet, hogy egy kanapén találtuk meg majdnem öntudatlan állapotban, na akkor én kikísértem a friss levegőre, ott hamar magához tért, de a bulinak végül lőttek. Így irány haza. Annyiból nem bántam, hogy másnap reggel Andikával mentünk piacra szuvenírt venni reggel 10-kor.

Anton munkatársunk ajánlott egy piacot ahol lehetett DVD-ket venni, azt mondta, hogy kimondott DVD vásár csak Vasárnap délelőttönként van. Nos kevesebb, mint 5 óra alvás után megerőszakoltam magam és felkeltem, hogy megyünk piacra, ha már ott vagyunk veszünk néhány szuvenírt is. Hát persze nem így lett. A piac az isten háta mögött volt, utaztunk vagy 1,5 órát. Na a DVD piac még úgy ahogy jó volt, bár az én speciális zenei igényemnek megfelelő DVD-t nem nagyon találtam. Az egész egy soc korszakban épült ifjúsági házban volt kialakítva. Volt vagy 15 árus akik csak DVD-t árultak, film, játék, pornó, mindent. Ahhoz képest, hogy hivatalosan tiltott a metro aluljárókban is lehetett venni. No miután vettem 4 dvd-t bementünk a piac területére, kár volt az égadta világon semmi nem volt. Volt kb 10 árus akikből 7 kínai gagyi ruhákat árult a maradék pedig valamilyen élelmiszer bolt szerűséget üzemeltettek. Szuvenírnek se híre, se nyoma sehol.

Még az volt a szerencse, hogy a busz amivel érkeztünk, pont a nagy bazár mellett ment el ahol a sajtot vettem az elmúlt 2 hónapban, így Andikával eldöntöttük, hogy oda vissza megyünk és ott majd veszünk valamit. Persze rossz buszra szálltunk. Mentségünkre legyen szólva, hogy az volt rá kiírva, hogy központi piac felé megy. Csak nekik nem azt jelentette a központi piac, mint nekünk. Na mindegy leszálltunk a központi piacnál, ami egy nagy csarnok volt, bent tele volt árussal akik 85%-ban ruhákat árultak. Miután szembesültünk vele, hogy a legolcsóbb usánka (orosz szőrme sapka) 15-20 eFt-ba kerül, eléggé hamar lemondtunk róla. Az egész piacon 1 helyet találtunk ahol lehetett szuvenírt venni, alkudni bárhogy próbáltam nem engedett a nő. Mivel Andika délután előadást tartott Indonéziáról Zsenjá -féle Nemzetközi klubban, ő haza ment felkészülni, én még elmentem venni pár ajándékot.

Visszaérve a koleszba konstatáltam, hogy Mehmet él, és jobban van. Sőt készen állt a Vasárnap esti bulira, én csak megráztam a fejem és tényként kezeltem, hogy igen, ma is bulizunk(mindezt kevesebb, mint 5 óra alvással a háta mögött és egész napos mászkálás után) :-)

Andika érdekes előadást tartott Indonéziáról, bár nekem nem volt annyira érdekes, mert az elmúlt 3 hónapot együtt töltöttük és eléggé sokat beszéltünk az országaink közötti különbségről, történelemről, szokásokról stb.

Előadás után elmentünk a helyi szupermarketbe megvenni a bemelegítéshez szükséges söröket illetve vettem egy energia italt, hogy azért ne essek már össze a tánctér közepén :-) Rakok fel egy képet az energia italról amiről érdemes megjegyezni, hogy az volt a neve, hogy Bullit, a röhely, hogy golyót akart jelenteni, de elírták és bullet helyett bullit lett. Na az íze is kb olyan volt, hogy energia italt akartak, csak nem az lett belőle – eléggé borzasztó volt.

Zsenja és Nikolaj csatlakozott hozzánk este és így 7-en (Mehmet, Ertu, Andika, Ján, Zsenja, Nyikolaj és én-lényegében mindenhová így mentünk bulizni az elmúlt 1 hónapba) taxiba ültünk és nekivágtunk a Bunkernek. Úgy volt, hogy Vika (orosz tanárom) és szobatársnői/szobatársai is csatlakoznak hozzánk, de végül lemondták. Tudtuk, hogy sokan lesznek, mert az egyetemen valalmi „felező” buli volt és egész nap állítólag programok voltak. Az egész úgy indult, hogy nem engedtek be minket, mert állítólag telt ház volt. Erre ott kint ökörködtünk, beszélgettünk, hogy most mi legyen. Kb 30 perc után Zsenjá nekilódult, hogy ő ezt most megpróbálja még egyszer. Beengedtek, kiderült, hogy néztek minket kamerán keresztül és azt hitték, hogy 7 hót részeg srác akar bemenni és inkább nem engedtek be, de miután meggyőződtek róla, hogy csak hülyék vagyunk, nem ittasak simán beengedtek minket :-)

Persze a kezdetben hering party volt, de jól éreztük magunkat, időközönként megszakadt a zene és különböző programok voltak a diákoknak. Kicsivel később összefutottam Vikával is akit először meg sem ismertem, mert átfestette a haját. Erre 5 perccel később megkaptam az sms-t. hogy megyünk-e Bunkerbe, mert Ők is jönnek. Végül csatlakoztunk társaságukhoz és velük táncoltunk egész este. Ők olyan hajnali 3 körül elmentek, mi még maradtunk, mikor már kevesebben voltunk Jan intézett egy drum and bass záró részt aminek nagyon megvolt a hangulata, mert kb 10-en voltunk a tánctéren és mindenki dnb zenére „táncolt”. Végül olyan hajnali 4.30 körül ránk kapcsolták a villanyt, hogy jó van gyerekek most már húzzatok haza. Nagyon jó buli volt, Dj-k, társaság minden passzolt. Úgy tartom, hogy ez volt a legjobb buli az elmúlt 3 hónapban, méltó képpen zártuk a gyakorlatunkat J

Visszatérve a koleszba aludtunk egy bő 4 órát és mentünk dolgozni. Ertu a hétfői munkát kihagyta, mert inkább aludt (16 órát), de ez egy másik történet JHát mondanom sem kell, hogy az utolsó munkanapomon ilyen átélt 7vége után konkrétan arra voltam jó, hogy üljek és nézzek ki a fejemből. Szerencsére a komolyabb munkáimat már a múlt 7 végén letudtam,  így lényegében csak léteztem a munkahelyen. Kaptunk egy elismerő oklevelet utolsó nap illetve a szerződést is aláírtam.

Erre Hétfő délután Anika benyögte, hogy mivel megígérte, hogy inni fog velünk ezért ennek ma este keríthetünk alkalmat, szűk körben hajlandó velünk inni, de a főző esten mások előtt nem. No én örültem, hogy túléltem ezt a 7végét, de úgy tűnt nincsen vége, hát jó, ha inni kell inni kell J

Elővettem a maradék Unicumot és azt a szilvapálinkát, amit direkt erre tartogattam. Végül nem volt semmi különös, beszélgettünk iszogattunk. A szilva pálinka brutálisan szar volt, nem is ízlett senkinek, végül azért a benne lévő szilvát megetettem Andikával (na azt az arcot látni kellett volna), másnap elmondása szerint az a szem szilva tette be nála az i-re a pontot. De nem volt semmi, senkin nem lehetet látni semmit, és egy újabb 5-6 óra alvás után kelhettem fel, mert elmentünk bevásárolni.

Eldöntöttük, hogy búcsú buli tekintetében rendezünk egy Magyar- Indonéz főzőestet, én nekimentem egy pörköltnek, Andika kajája egyszerűbb volt és konkrétan fele annyiba is került, mint az enyém. Ő valamilyen zöldséges rizst csinált rák rudakkal. Én pedig vettem 2 kg marha lábszárat amiért fizettem 5 eFt-ot J Délután 17.00 körül neki álltam az előkészületeknek, krumpli pucolás, hagymavágás, húsdarabolás, csont levágás stb. A megmozdulást 20.00tól hirdettük meg, szerencsére késtek az emberkék. Összességében 10 emberrel számoltunk, mert a kis kolesz konyhában tudtuk megrendezni az összejövetelt (hiába kértük az @-ket, nem tudtak segíteni nagyobb helyiség szerzésében). A meghívottak listája: Mehmet, Ertu, Anika, Zsenjá, Dasha, Nikolaj, Vika, és Vika barátnője. Mehmet a Bunkerben sokat táncolt Vika barátnőjével, ezért megkért, hogy hívjuk meg, bár két szót nem beszéltek a tánctéren, így azt sem tudtuk, hogy

beszél-e angolul (szerencsénk volt J). Lényegében elszarakodtam egy bő 4 órát mire elkészítettem mesterművemet. És azt kell, hogy mondjam, hogy jól sikerült ahhoz képest, hogy először készítettem pörköltet. Végére jól belőttem a fűszerezést, bár az erős paprikát, amit itthonról hoztam és csak erre a főzésre tartogattam nem találtam meg, így sajnos nem volt erős a pörkölt, mivel nem akartam a vérére elrontani a fűszerezést a főtt krumplit külön elkészítettem Vikával. Ott jöttem rá, hogy életemben nem készítettem főt krumplit, hasonló technikai nehézségbe ütköztem, mikor hagymát kellett pucolnom, ott dél-koreai segítséget kellett kérnem. Ilyen alaptudáshoz képest kész csoda, hogy én vörösboros-marha pörköltet rittyentettem J Persze Mehmet ott volt az elejétől a konyhában, és félóránként elmondta, hogy rohadt éhes, és nagyon reméli, hogy nem cseszek el ennyi húst, ennyi volt a nagy segítsége…

Idővel mindenki beesett a „rendezvényre”, nagyon nagy sikere volt a főztömnek, végülis nem volt mihez hasonlítaniuk, illetve biztos udvariasak akartak lenni, ha már ingyen kaját osztogattunk J

Nagyon jó hangulatú este kerekedett ki az egészből, nagyon jó „farewell-party” volt. Ünnepélyes keretek között Andikának átadtam a vándorzászlónkat is. Elméletileg majd találkoznak Fikusszal és személyesen átadja a zászlót Jakartában. Végül a zászlóra vett felvarróm is felkerült a zászlóra ezt a feladatot nagy szerencsémre Vika ismételten bevállalta. A felhőtlen szórakozásunkat végül a babuska szakította meg (mint annyiszor az elmúlt 3 hónapban), elméletileg 23.00 után takarodó van, nem ám 10 hangos fiatal akik hangoskodnak a konyhában (ebből 5 nem is abban a koleszban lakik). Na a 80 éves anyóka elkezdte osztani az észt, hogy mi ez a nagy kosz, felfordulás stb, szerencsére Zsenjá lecsitította a nyanyust, kaptunk 1 órát, hogy takarítsunk el, rakjunk rendet stb.  Így éjfél örül haza küldtünk mindenkit, mi utána maradtunk 4-en a konyhában és megemésztettük az estét illetve főztünket J